Egy halál, több millió érzelem. Bánat, bűntudat, szomorúság... Anya halála is ezeket az érzelmeket váltotta ki. Nem volt mit tennem. Úgy érzem az én hibám. Csak sírtam. Sírtam heteken, hónapokon, éveken keresztül. Apa már nem nézte jó szemmel. Neki is fájt, hogy elment, de ő volt az aki erős maradt. Legalább is kívülről. Megígértette velem, hogy visszamegyek a normális életbe, hogy ne csak sírjak egész nap. Ezért a házunk melletti erdőt választottam 'síró helyemnek'. Időközben megtanultam vadászni. Van egy lándzsám is amit én csináltam. Néha megejtek pár vadat, de általában fákra célzok. Kint állok, figyelem az erdőt, hallgatózok. Barna hajam vállamon pihent és kék szememmel figyeltem. Ekkor meghallottam, hogy valahol recseg pár lehullott levél. A hang irányába fordultam és megláttam egy vaddisznót. Felemeltem lándzsám, becéloztam a vadat, és...:
-LENA!-kiabálta a nevemet apa. A vad elrohant, én pedig dühösen rontottam be a házba.
-Majdnem vaddisznót ehettünk volna, ha nem kiabálsz!-álltam meg apám előtt dühösen, szét tárt karokkal.
-Bocsánat! Csak szólni akartam, hogy elmentem! Éjszakai műszak...-vette fel a kabátját miközben beszélt.
-Vigyázz, nehogy az történjen veled, mint anyával!-mentem a háta mögé és megigazítottam a garbóját.
-Vigyázok. Te meg figyelj az öcsédre!-pillantott Danre, majd vissza rám.
-Rendben! Reggel találkozunk!-pusziltam meg az arcát.
-Reggel!-motyogta. Végig simított felkaromon, majd kiment. Én csak ott álltam az ajtó előtt és figyeltem azt. 3 éve ez az első, hogy apa éjszakai műszakra megy. 3 éve, hogy anya meghalt. Szintén éjszakai műszakra ment. Reggel nem ért haza. Hívni kezdtük, de nem vette fel. Kihívtuk a rendőröket akik egy sikátorban találták meg...holtan. Egy könnycsepp csordult ki a szememből és végig folyt az arcomon.
-Lena!-állt meg előttem Dan. Lenéztem rá, egy halvány mosoly kíséretében.-Ne sírj!-ölelt meg. Viszonoztam ölelését. Percekig állhattunk így. Elengedtem, majd eltoltam magamtól, hogy szemébe nézzek.
-Mit szólnál, ha kimennénk az erdőbe? Még csak fél hat!-néztem órámra.
-Menjünk!-mosolyogva húzta fel a bakancsát. Kimentünk a kertbe, megfogtam a lándzsám, átmásztunk a kerítésen és bementünk az erdőbe.
-Jól figyelj! Itt fogd meg a lándzsát!-raktam a kezét a lándzsa nyelére.-Maradj csöndben és hallgasd, ha észlelsz mozgást, mérd be, célozz és dobd el!-magyaráztam. Elengedtem, hátráltam és vártam, hogy észleljen valamit. Mozgás. Dan felkapta a fejét és odanézett ahonnan jött a zaj, de ekkor szembe néztünk egy farkassal. Kitéptem Dan kezéből a lándzsám és ráparancsoltam.-Dan, fuss!-mondtam MÉG nyugodtan.
-Dan!-mondtam már ingerültebben. A farkas felmorgott mire Dan hátrálni kezdett. Már kb. 10 méterrel arrébb volt tőlem mire a farkas futni kezdett felé.-FUSS!-kiabáltam. Dan is futásnak eredt én pedig becéloztam a farkast. Eldobtam a lándzsám és nagyjából gyomron találtam. Eldőlt az avarban és minden csendes lett. Csak a hangos levegő vételem hallatszódott. Fogtam magam és elfutottam. Rutinosan ugrottam át a nem túl magas kerítést, kiérve az erdőből. Befutottam a házba és megkerestem Dan-t. A szobánkban volt az ágyon és maga elé meredt. Amikor beléptem, megreccsent a padló ekkor vett észre. Odamentem elé és letérdeltem.
-Megölted?-kérdezte reménykedve. Egy aprót felnevettem.
-Igen!-mosolyogtam rá. A nyakamba ugrott és szorongatni kezdett.
-Azt hittem téged is elveszítelek!-motyogta a nyakamba és éreztem valami vizeset ott. Sírt.
-Itt vagyok! Különben is mit szólt volna apa?-talán Dan-t jobban megviselte anya halála, mint engem. Pedig engem is nagyon megviselt.
-Többet ne menj az erdőbe!-nézett mélyen a szemembe.
-Dan figyelj nekem az erdő a második otthonom...nem tudom mit csinálnék, ha nem mehetnék oda.
-De Lena! Meg is hallhatsz ott!-a hangjában aggódást véltem felfedezni.
-És az utcán nem? Anya is ott halt meg!-álltam fel. Hihetetlen! A 11 éves öcsém mondja meg, hogy hova menjek és hova ne.
-Lena! Te is tudod jól, hogy az erdőben több az esélye annak, hogy meghalsz...
-Tök mind egy nem akarok vitatkozni!-mentem ki. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a rádiót. Nem nagyon figyeltem a zenére csak firkálgattam a naplómba. Egy idő után elálmosodtam, ezért letettem a naplóm és kikapcsoltam a rádiót. Felálltam a kanapéról, bementem a szobánkba a pizsamámért, majd bementem a fürdőbe. Levetkőztem, beálltam a zuhanykabinba és gyors letusoltam. Kiálltam, megtörülköztem, felöltöztem, a másik pillanatban már aludtam is.
Reggel nyúzodtan keltem, de azt nem tudom miért. Felálltam az ágyból és kisétáltam a konyhába.
-Szia apu!-köszöntem az éppen megérkezett apámnak.
-Szia kicsim! Hát te ilyen korán?-lepődött meg.
-Miért hány óra?-kérdeztem.
-Még csak hat!-nézett órájára.
-Ó! Akkor azért éreztem, hogy nyúzott vagyok!-jöttem rá az okra.
-Dőlj vissza még!-mutatott a szobámra.
-Nem tudok! Már kipattant a szemem. Nem tudnék vissza aludni!
-Akkor viszont! Mit csnáljunk?-ült le a kanapéra én pedig mellé.
-Beszélgessünk!-adtam az ötletet.-Milyen volt a munka?
-Unalmas!-dőlt hátra.
-Mit csináltál?-fordultam felé egész testemmel.
-Csak rakottam!-sóhajtott.
-Nem vagy fáradt? Ledőlhetsz, ha akarsz! Majd én megcsinálok mindent!-ajánlottam fel.
Választ meg nem várva felálltam és hagytam, hogy elnyúljon a kanapén. Megfogtam a kedvenc könyvem és olvasgatni kezdtem. Teljesen bele voltam merülve, csak úgy ugrált a szemem a sorok között. Majdnem lemészárolták a főszereplőt, amikor...:
-Bú!-ijesztett meg hátulról egy ismerős hang.
-Úristen James! Leszokhatnál már erről!-ütöttem válba a könyvemmel unokatestvéremet.
-Nyugi! Ötletem van mára!
-Na mi az genius?
-Menjünk sétálni a hegyekbe!
-Csak mi ketten?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Jön egy haverom is!-ült le a mellettem lévő székre mivel a konyhába voltam.
-Dan-t meg itthon hagyjuk?
-Nem. Jöhet ő is!-mosolygott.
-Mikor indulunk?-néztem az órámra, ami már 8 órát mutatott. 2 órát olvastam volna?
-10 körül addig keltsd fel Dan-t! Haza megyek elpakolok pár cuccot és jövünk majd!
-Oké várlak!-intettem és megindultam a hálószoba felé. Meglöktem Dan-t a vállánál fogva mire felnézett.
-Mi van?-takarta a szemét.
-10-kor indulunk a hegyekbe James-szel meg egy haverjával, készülj!-mondtam gyorsan a lényeget.
-Oké...-kelt ki az ágyból. Én pedig elfoglaltam a fürdőt, fogat mostam, megcsináltam a hajam és felöltöztem. Kimentem majd a konyhába csináltam pár szendvicset. Elraktam egy táskába majd írtam egy levelet apának.
"Apa! Elmentünk Dannel, James-szel és egy haverjával a hegyekbe! Majd jövünk! Puszi, Lena!"
Megnéztem Dan-t is, hogy elkészült-e és amikor megláttam, hogy már teljes harci felszerelésben feszít ránéztem az órámra. 9:46. Hát igen, ha lassan csinál mindent az ember hamar elmegy az idő. Az ajtó nyitódott és James lépett be.
-Mehetünk?-nézett rám és Danre. Felkaptam a táskám és válaszoltam.
-Persze...
-Dőlj vissza még!-mutatott a szobámra.
-Nem tudok! Már kipattant a szemem. Nem tudnék vissza aludni!
-Akkor viszont! Mit csnáljunk?-ült le a kanapéra én pedig mellé.
-Beszélgessünk!-adtam az ötletet.-Milyen volt a munka?
-Unalmas!-dőlt hátra.
-Mit csináltál?-fordultam felé egész testemmel.
-Csak rakottam!-sóhajtott.
-Nem vagy fáradt? Ledőlhetsz, ha akarsz! Majd én megcsinálok mindent!-ajánlottam fel.
-Bú!-ijesztett meg hátulról egy ismerős hang.
-Úristen James! Leszokhatnál már erről!-ütöttem válba a könyvemmel unokatestvéremet.
-Nyugi! Ötletem van mára!
-Na mi az genius?
-Menjünk sétálni a hegyekbe!
-Csak mi ketten?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Jön egy haverom is!-ült le a mellettem lévő székre mivel a konyhába voltam.
-Dan-t meg itthon hagyjuk?
-Nem. Jöhet ő is!-mosolygott.
-Mikor indulunk?-néztem az órámra, ami már 8 órát mutatott. 2 órát olvastam volna?
-10 körül addig keltsd fel Dan-t! Haza megyek elpakolok pár cuccot és jövünk majd!
-Oké várlak!-intettem és megindultam a hálószoba felé. Meglöktem Dan-t a vállánál fogva mire felnézett.
-Mi van?-takarta a szemét.
-10-kor indulunk a hegyekbe James-szel meg egy haverjával, készülj!-mondtam gyorsan a lényeget.
-Oké...-kelt ki az ágyból. Én pedig elfoglaltam a fürdőt, fogat mostam, megcsináltam a hajam és felöltöztem. Kimentem majd a konyhába csináltam pár szendvicset. Elraktam egy táskába majd írtam egy levelet apának.
"Apa! Elmentünk Dannel, James-szel és egy haverjával a hegyekbe! Majd jövünk! Puszi, Lena!"
Megnéztem Dan-t is, hogy elkészült-e és amikor megláttam, hogy már teljes harci felszerelésben feszít ránéztem az órámra. 9:46. Hát igen, ha lassan csinál mindent az ember hamar elmegy az idő. Az ajtó nyitódott és James lépett be.
-Mehetünk?-nézett rám és Danre. Felkaptam a táskám és válaszoltam.
-Persze...
Hát egy kis ízelítő remélem tetszett. Komikat elfogadok és nagyon köszönöm a Prológushoz az egy komit és a 2 feliratkozót! Mivel még csak az 1.fejezet ezért nincs kommenthatár, de örülnék egy-két kominak. Neked csak egy-két perc sőt még annyi sem, nekem ezernyi öröm :DD
Dory... xx
Dory... xx
